Hónapokig elhúzódhat egy lakáshitel felvétele!

Régebben is különbségek voltak a lakáshitelt nyújtó bankok között, viszont a vírushelyzet miatt ez még jobban kiéleződött. Nincs ez másként a hitelek átfutási idejével sem, most hosszabb ideig tarthat egy lakáshitel felvétele. Egyes hitelintézeteknél akár 120 napig is elhúzódhat.

 

Lakáshitel felvételekor az egyik legfontosabb dolog, hogy mennyi időbe telik, míg utalja a hitelt a bank. Sokszor ezen múlik, hogy a vevő meg tudja-e vásárolni az ingatlant, mert az eladók nem szeretnek 3-4 hónapot várni a pénzükre. A járványhelyzet miatt a vevők egy része eltűnt, a lakások ára pedig stagnál, de inkább csökken. Ennek ellenére sem mindegy, hogy a lakásvásárló mennyi idő alatt jut hozzá az igényelt lakáshitelhez. Ha a vevő kifut a szerződésben vállalt fizetési határidőből, akkor kötbért kell fizetnie, sőt a foglalót is elbukhatja.

 

A koronavírus hatására az ügymenet belassult. Ennek oka, hogy sok banki dolgozó home office-ban dolgozik, illetve a belső folyamatok is át lettek alakítva, valamint, az is hogy a hitelintézetek óvatosabban hiteleznek, mint régebben. A hiteligénylések nagyobb része kerül kockázatkezelőkhöz, illetve az egyedi hitelbírálat elvégzése is hosszadalmasabb, ugyanis az ilyen igénylésekről döntő bizottságok a járvány miatt ritkábban tudnak összeülni. Az értékbecslés elkészítése is több időbe telik, így előfordulhat, hogy 2-3 hetet is kell várni rá. Emiatt a lakáshitelek átfutási ideje akár 3 hónap is lehet.

 

Hónapokig elhúzódhat egy lakáshitel felvétele! – Hogyan lehet lerövidíteni?

  • Előzetes hitelbírálat: Az előzetes hitelbírálat segítségével előre megtudhatja, hogy jogosult-e jövedelme alapján lakáshitelre, vagy sem. Jó, ha tudja, hogy ez nem hitelígérvény, vagyis a bank nem vállal garanciát arra, hogy a kölcsönt végül meg is kapja. A JTM határozza meg, hogy a jövedelemből legfeljebb mekkora összeget fordíthat hiteltörlesztésre, ami a felvehető kölcsön maximumát is befolyásolja. Lakáshitel esetében a törlesztőrészlet nem lehet magasabb a havi nettó bér 25%-ánál, 500 ezer forintos jövedelem alatt, afölötti jövedelem esetén pedig 30% a korlát. A fix törlesztőrészletet öt és tíz év közötti ideig biztosító lakáshiteleknél pedig 35, illetve 40% a limit. Az 50 és 60%-os limit csak a minimum tíz évig vagy a futamidő végéig fix törlesztőrészletű lakáshitelekre vonatkozik. Jelen esetben a bankok ennél óvatosabbak, így akár alacsonyabb plafont is meghatározhatnak.
  • Bankválasztás: Amennyiben a gyorsaság a legfontosabb, ez alapján kell hitelintézetet választani. Ez persze jelentheti azt, hogy a lakáshitel kamata magasabb lesz 1%-kal. Ez elsőre nem tűnik soknak, de 15-20 éves futamidő alatt ez 1,8-2,4 millió forint pluszt jelenthet. 
  • Hosszabb fizetési határidő: Az adásvételi szerződésben óvatosan kell meghatározni a fizetési határidőt, érdemes 90-120 napot kikötni a fizetésre.
  • Hitelszakértő bevonása: Jelenleg nagy különbségek vannak a banki gyakorlatok között, mind a kamatok, mind az elfogadott jövedelmek, illetve a bírálati idő tekintetében. Egy hitelszakértő tapasztalatból ismeri az egyes pénzintézetek gyakorlatát, így könnyen megtalálja legmegfelelőbb lakáshitelt és bankot.

Figyeljen a részletekre, hogy ne bukja el a Babaváró kamattámogatását!

 

Babaváró hitel egy maximum 10 millió forint összegű támogatott konstrukció. Amennyiben az igénylőknek a futamidő első 5 évében legalább egy gyermeke születik, a futamidő végéig kamatmentes lehet a kölcsön. A második baba születésekor a fennálló tartozás 30%-át is elengedik, a harmadiknál pedig az egész fennálló tartozás törlésre kerül. Könnyen elbukhatja a Babaváró kamattámogatását, nincs garancia a kamatmentességre. Bármikor közbejöhetnek olyan tényezők, melyek miatt elveszíthetik a kamattámogatást.

 

Min csúszhat el a Babaváró kamattámogatása?

  • Ha nem születik gyermek a futamidő első 5 évében, a Babaváró kamatmentessége megszűnik, és az 5 év alatt kapott kamattámogatást vissza kell fizetni .
  • Ha elválik a házaspár, akkor megszűnik a kamattámogatás, a kölcsön pedig piaci kamatozásúvá válik. Ha a válásig nem született gyermek, akkor a kapott kamattámogatást is  egy összegben vissza kell téríteniük.
  • Ha a házaspár külföldre költözik a kamattámogatás megszűnik, normál kamaton kell a hitelt fizetni, illetve az addig kapott támogatást is vissza kell szolgáltatni az államnak. Ez gyermek születése esetén is így van.
  • Ha született gyermek, de a továbbiakban nem a pár neveli saját háztartásukban, akkor onnantól kezdve a Babavárót piaci kamatokkal kell tovább fizetniük. Sőt az addigi kamattámogatást is rendezniük kell.
  • Ha a házaspár elválik a Babaváró normál kamatozásúvá válik. Amennyiben nem született gyermek, akkor a kapott támogatást is rendezni kell egy összegben. Ha az a fél, aki a hitelt tovább fizeti, és 5 éven belül újraházasodik, akkor a gyermekvállalási határidő újra megnyílik.
  • Amennyiben a futamidő első 5 évében, még az első gyermek születése előtt a kölcsönösszegnek legalább felét előtörlesztik, akkor az előtörlesztett összegre járó kamattámogatást vissza kell fizetni. Ha később (de még a futamidő első 5 évében) mégis születne gyermek, akkor a visszafizetett kamattámogatást egy összegben visszakapja az államtól.

 

Akik tervezik a külföldre költözést, érdemes lehet elgondolkodniuk a szabad felhasználású jelzáloghitelen is! A jelzáloghitelek összehasonlítására kiváló megoldás a Hitelmax jelzáloghitel kalkulátora!

A bankkölcsönt akadályozó tényezők

Egy banki hitel segítségére lehet, ha bajba került. Nagyobb összegű kölcsön felvételekor több konstrukció is szóbajöhet. A hitel kiválasztása előtt, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a pénzügyi múltja milyen hitel felvételét teszi lehetővé. 

 

Amennyiben nagyobb összeget szeretne felvenni, a hitelintézetnek komolyabb biztosíték kell. Ez alatt nem csak az ingatlanfedezetet értjük, mert a személyi kölcsön esetében nincs rá szükség. Személyi kölcsön felvételekor a jövedelem jelenti a bank számára a biztosítékot. Minél magasabb az igazolt jövedelme, annál kedvezőbb konstrukcióhoz juthat. A jelzáloghitel kamata kedvezőbb, mint a személyi kölcsöné, viszont cserébe ingatlanfedezetet kér a pénzintézet. Mivel jelzáloghitel felvételekor komolyabb biztosítékot vár el a bank, a felvehető hitelösszeg is magasabb. Míg személyi kölcsön esetében a maximálisan felvehető hitelösszeg 10 millió forint, egy jelzáloghitellel ennél jóval magasabb összeghez is hozzájuthat.

 

A bankkölcsönt akadályozó tényezők

  • A legnagyobb gond a problémás hitelmúlt szokott lenni. Érdemes már az igénylés beadása előtt ellenőrizni, hogy szerepel-e rossz adósként a KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) listán. Elég széleskörű a vétségek listája, amely miatt a negatív KHR listára kerülhet, legyen óvatos!
  • Előfordulhat, hogy a hiba már elévült, de elfelejtik levenni. Ilyenkor kezdeményezni kell a módosítást, a hitelfelvételhez. Honnan tudhatja meg, hogy KHR listán szerepel? Ennek több módja is van. A Saját Hiteljelentés (SH) lekérdezése, vagyis, hogy szerepel-e a KHR listán bármelyik magyar pénzintézetnél lekérhető. Sőt fordulhat egyenesen a KHR rendszerét üzemeltető BISZ Zrt.-hez is. Az SH lekérdezése díjmentes.
  • Néhány jegyzet a földhivatali lapon megakadályozhatja a hitelfelvételt. Lakáshitelnél érdemes a jelzálognak szánt ingatlan tulajdoni lapját megnézni. Ha például közüzemi számla vagy adótartozás van, akkor az az ingatlanra terhelődhet. A már törölt terhek is publikusak a későbbiekben, tehát a bank láthatja, ha valamikor tartósabb, komolyabb adósságba keveredett.
  • Jelzáloghitel esetében, egy nem megfelelő ingatlanfedezet is megakadályozhatja a hitelfelvételt. Gyakran előfordul, hogy hitelfelvételkor derült ki, hogy a fedezet értéke nem megfelelő. Kérje szekértő segítségét a fedezet értékét illetően. Fedezetként csak Magyarország területén lévő, magánszemély tulajdonában levő per-, teher- és igénymentes, önállóan forgalomképes ingatlan szolgálhat, melynek műszaki állapota végleges és tulajdonviszonyai rendezettek. A lakáshitel mögé felajánlott ingatlannak lakhatásra alkalmasnak kell lennie. 
  • Egy bankkölcsön felvételekor probléma lehet a hiteligénylő életkora is. A szabályozás szerint a hitelfelvétel alsó korhatára a 18. életév betöltése. Ezzel szemben a bankok általában 22-23 éves kortól hiteleznek. A korhatár maximalizálva is van. Általában a maximum életkor 70-75 év. Ha a hitelfelvevő nem éri el, vagy túllépi a bank által meghatározott életkort adóstárs bevonása szükséges.
  • A jövedelem is befolyásolja egy hitel felvételét. Legalább a mindenkori minimálbérnek megfelelő jövedelem szükséges egy kölcsön felvételéhez. A jövedelem azt is meghatározza, hogy mekkora lehet a maximum hitelösszeg (JTM szabály). Sok hitelintézetnél kizáró ok, ha készpénzben kapja fizetését. Ahol az alapkritériumok megengedik a készpénzben érkező alkalmazotti jövedelmet, ott általában előző évi NAV jövedelem igazolás is szükséges a munkáltatói igazolás mellé. Hitelintézetenként változó, hogy milyen jövedelemtípust fogadnak el. Az alkalmazotti jogviszonnyal legegyszerűbb hitelhez jutni. Általában a külföldről érkező jövedelem sem probléma, csak több dokumentumra van szükség, és szigorúbbak a feltételek. Saját cégből származó, és a saját jogon járó öregségi nyugdíjat is elfogadnak a pénzintézetek, illetve egyéb jövedelem (GYES, GYED, családi pótlék, osztalék, bérleti díj, stb.) is szóba jöhet. Vannak azonban olyan jövedelemtípusok is, melyeket egyáltalán nem fogadnak el a hitelt nyújtó intézmények. 
  • A munkaviszony esetében nem mindegy, hogy alkalmazottként, vagy vállalkozóként igényli a hitelt. Ha Ön alkalmazott, legalább 3 havi munkaviszony szükséges. A próbaidő, és a felmondás i idő kizáró ok. Amennyiben vállalkozóként igényli a kölcsönt, akkor általában legalább 1 lezárt üzleti évet kell igazolni a pénzintézetnek.
  • Már meglévő hitelei is befolyásolják a felvehető kölcsön összegét. Egy kihasználatlan hitelkártya, vagy folyószámla hitelkeret is számít a hitelbírálatnál, ezeknek az 5%-át veszi figyelembe a bank. Ezek a hitelek akkor is beleszámítanak 5%-kal a hitelkeretbe, ha egy forintot sem használt fel belőlük. Amennyiben Ön adóstárs egy kölcsönben az is befolyásolja a hitelfelvételt. 

A Babaváró támogatás igénylése - Legfontosabb lépések!

 

 

 

 

 

 

 

 

A konstrukció 2019. július 1. és 2022. december 31. között igényelhető. A Babaváró hitel egy maximum 10 millió forint összegű, legfeljebb 20 éves futamidejű, szabad célú, ingatlanfedezet nélküli kölcsön. A hitel maximális induló törlesztőrészlete a kezességvállalási díjjal együtt nem haladhatja meg az 50 ezer forintot. A jogosultak a futamidő végéig kamatmentességben részesülnek, ha az első 5 évben legalább egy gyermekük születik. A második gyermek születéskor elengedik a fennálló tőketartozás 30%-át, a harmadiknál pedig az egész fennálló tartozást. Számos jogszabályi feltételnek meg kell felelni, illetve a hitelintézet hitelbírálatának is. Cikkünkben összegyűjtöttük a Babaváró hitel igénylésének legfontosabb lépéseit.

 

Babaváró hitel – Legfontosabb lépések

1. Ki jogosult a Babaváró hitelre? – Személyi feltételek

  • A Babavárót kizárólag házasok igényelhetik. Amennyiben bármelyik félnek van már gyermeke, akkor legalább az egyik félnek az első házasságának kell lennie.
  • Az igényléskor a feleség 18-40 éves lehet.
  • Mindkét házastársnak magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie.
  • Legalább az egyik félnek 3 éves folyamatos társadalombiztosítási (TB) jogviszonnyal kell rendelkeznie. Ebbe a közfoglalkoztatotti jogviszony maximum 1 évvel számítható be, magyar állampolgár pedig külföldi jogviszonyt is igazolhat. Fontos, hogy a 3 éves TB jogviszonyból a Babaváró igénylést megelőző 180 napnak mindenképpen magyar TB jogviszonyból kell származnia. Ezen kívül egyik félnek sem lehet NAV köztartozása.

 

2. Hitelképes-e a bank szerint?

A Babaváró egy támogatott banki hitel, így az igénylőknek hitelképesnek kell lenniük:

  • Szükséges megfelelő nagyságú igazolt jövedelemmel.
  • A házaspár egyik tagjának sem lehet köztartozása.
  • A házaspár egyik tagja sem szerepelhet aktív negatív adósként a KHR adatbázisban.

Érdemes még a Babaváró hitel igénylése előtt megnézni, hogy jövedelmük után mekkora összegű Babaváró hitelt kaphatnak. Ennek oka, hogy a Babavárót egyszer lehet felvenni, így érdemes a teljes összeget (10 millió Ft) igényelni.

A Babaváró hitel igénylése során a banki hitelminősítési gyakorlatok nagyon különbözőek. Máshogy fogadják el a GYES-t, illetve abban is vannak eltérések, hogy a kamatmentes vagy a kamattal növelt havi törlesztőt veszik alapul a JTM számításnál. A JTM (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató) azt mutatja meg, hogy a nettó jövedelem mekkora százaléka lehet maximum a havi törlesztőrészlet. A Babaváró esetében 500 ezer Ft nettó jövedelem alatt ez elvileg 50%, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy a bankok többsége 30% körül lövi ezt be.

Az sem mindegy, hogy amilyen típusú jövedelemmel rendelkeznek a párok, ugyanis a bankok között ezek elfogadásában is vannak különbségek. Érdemes hitelszakértőhöz fordulni. Jól jön a segítsége akkor is, ha például meglévő lakáshitelt vagy személyi kölcsönt váltanának ki a Babaváróval, ugyanis nem minden pénzintézet adja meg hitelkiváltásra, de olyan is van, amelyiknél kizárólag a saját hiteleket lehet Babaváróra lecserélni.

 

3. Milyen dokumentumok szükségesek a Babaváróhoz?

  • Érvényes személyi igazolvány/jogosítvány/útlevél, lakcímkártya és adóazonosító szükséges.
  • Munkáltatói jövedelemigazolás kell, ami nem lehet 30 napnál régebbi, a munkáltató adja. A vállalkozóknak NAV jövedelemigazolásra van szükségük, amit az adóhatóságtól lehet beszerezni.
  • 1-3 havi bankszámlakivonat is kell, amin látható a jövedelem.
  • 3 év TB jogviszonyt kell igazolni. A dokumentumot azon területileg illetékes járási hivataloknál lehet kikérni, amelyek egészségbiztosítási pénztári feladatkört is ellátnak.
  • Házassági anyakönyvi kivonat.
  • Várandósgondozási kiskönyv is szükséges a Babaváró hitel igényléséhez, amennyiben a Babaváró igénylésével együtt a gyermeket is bejelentenék. A kiskönyvnek tartalmaznia kell a születés várható időpontját, a szülészorvos aláírását és pecsétjét.

Spórolási tippek!

 

 

 

 

 

 

 

 

Egész év folyamán fontos a pénzügyi tudatosság. Miért fizetne többet egy-egy szolgáltatásért, ha kevesebből is megúszhatja? Íme néhány pénzügyi tipp, hogy hogyan spóroljon az év folyamán!

 

Spórolási tippek!

  • Tegye félre fizetése egy részét. Az átlagbérek egyre magasabbak, így könnyebben tud belőle megtakarítani. Érdemes a munkabére egy részét félrerakni, egy váratlan kiadás bármikor jöhet. A Magyar Állampapír Plusz kötvénnyel igen alacsony kockázat mellett 5 éves futamidőre akár 4,95%-os éves hozam is elérhető. Gondoljon idősebb korára is. Egy kisebb összegű havi megtakarítás is megnövelheti a nyugdíj összegét, ezt a nyugdíj-megtakarításokhoz kapcsolódó állami támogatások is elősegítik.
  • Váltsa ki hitelét egy olcsóbb konstrukcióval. Nagyobb összegű kölcsön esetében ez sok pénzt jelenthet.
  • A hitelei kockázatának csökkentése. A hitelkiváltás nem csak olcsóbbá, hanem biztonságosabbá is teheti hitelét. A jelenlegi környezetben nagyon kedvező áron tudná hitele kamatát hosszabb időszakra is fixálni, amivel a jelenlegi kedvező kamatkörnyezet előnyeit akár 10-20 évig is élvezheti.
  • Bankszámla-használati szokásait gondolja újra. Mikor megkapja részletes kimutatását a bankszámla költségeiről, alaposan nézze át. Ha sok felesleges költséget talál, érdemes lehet bankszámlát váltania egy olcsóbb csomagra.
  • Megtakarításainak egy részét érdemes devizában tartani. A forint értéke folyamatosan romlik. Ha megtakarítása egy részét euróban tartja jól jár, hiszen devizamegtakarítása többet fog érni forintban.
  • Több megtakarítási formában tartsa pénzét. Akármilyen devizában is tartja pénzét, az bármikor erősödhet, vagy gyengülhet. Hosszú lejáratú, vagy kockázatos megtakarítást sem jó választani, hiszen bármikor adódhat úgy, hogy szüksége lehet pénzére.
  • Lakásvásárláskor legyen körültekintő. A nagymértékű lakásáremelkedés átalakította az ingatlanpiacot. Az adásvételek száma csökkent, így a vásárlóknak több idejük van az ingatlanokkal foglalkozni.
  • Használja ki a támogatásokat. Nagyon sokféle támogatás érhető el. Lakásvásárláskor a CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) vagy az ÁFA-visszatérítés segíthet. Ne feledkezzen meg a lakáshitel tartozás elengedésről sem! Meglévő hiteléből elengedésre kerül a második gyermek születésekor 1, a harmadik gyermek érkezésekor pedig 4 millió forint. Amennyiben gyermeket tervező párról van szó, a Babaváró hitelt érdemes igénybe venni.

Az értékbecslés folyamata

 

 

 

 

 

 

 

 

A lakásárak nagyon magasak mostanság, így a legtöbb vásárló lakáshitelt is igényel. Lakáshitel igénylésekor meg kell felelni a hitelintézet követelményrendszerének. Vannak központi szabályok, illetve a bank belső szabályrendszerének is eleget kell tenni. A lakáshitel felvételéhez ingatlanfedezet is kell. Hogy az ingatlan alkalmas-e a kölcsön fedezetének, azt a banki értékbecslő dönti el. Nézzük meg, hogyan is hogyan zajlik az értékbecslés menete.

 

Az értékbecslési eljárás lényege az adatgyűjtés. Az adatokat két alapvető osztályba sorolják:

  • Általános adatok, melyek az országot, régiót, várost és lakókörzetet fedik le. 
  • Részletes adatok, melyek tárgyi ingatlan jellemzőit fedik le, illetve olyan hasonló ingatlanok összehasonlító adatai költségek, eladások, bevételek és kiadások terén, és amelyeket versenyeztethetjük a tárgyi ingatlannal.

 

Az értékbecslés menete:

  • Meg kell határozni a becsülni kívánt érték fajtáját, és ki kell választani az ehhez legmegfelelőbb értékbecslési eljárást.
  • A szükséges adatok és források listájának gyűjtése. 
  • A szükséges adatok összegyűjtése, rögzítése és igazolása. 
  • A leggazdaságosabb hasznosítás meghatározása. 
  • A telek értékének megbecslése. 
  • Az ingatlan értékének megbecslése. 
  • Végleges értékbecslés elkészítse.