Hónapokig elhúzódhat egy lakáshitel felvétele!

Régebben is különbségek voltak a lakáshitelt nyújtó bankok között, viszont a vírushelyzet miatt ez még jobban kiéleződött. Nincs ez másként a hitelek átfutási idejével sem, most hosszabb ideig tarthat egy lakáshitel felvétele. Egyes hitelintézeteknél akár 120 napig is elhúzódhat.

 

Lakáshitel felvételekor az egyik legfontosabb dolog, hogy mennyi időbe telik, míg utalja a hitelt a bank. Sokszor ezen múlik, hogy a vevő meg tudja-e vásárolni az ingatlant, mert az eladók nem szeretnek 3-4 hónapot várni a pénzükre. A járványhelyzet miatt a vevők egy része eltűnt, a lakások ára pedig stagnál, de inkább csökken. Ennek ellenére sem mindegy, hogy a lakásvásárló mennyi idő alatt jut hozzá az igényelt lakáshitelhez. Ha a vevő kifut a szerződésben vállalt fizetési határidőből, akkor kötbért kell fizetnie, sőt a foglalót is elbukhatja.

 

A koronavírus hatására az ügymenet belassult. Ennek oka, hogy sok banki dolgozó home office-ban dolgozik, illetve a belső folyamatok is át lettek alakítva, valamint, az is hogy a hitelintézetek óvatosabban hiteleznek, mint régebben. A hiteligénylések nagyobb része kerül kockázatkezelőkhöz, illetve az egyedi hitelbírálat elvégzése is hosszadalmasabb, ugyanis az ilyen igénylésekről döntő bizottságok a járvány miatt ritkábban tudnak összeülni. Az értékbecslés elkészítése is több időbe telik, így előfordulhat, hogy 2-3 hetet is kell várni rá. Emiatt a lakáshitelek átfutási ideje akár 3 hónap is lehet.

 

Hónapokig elhúzódhat egy lakáshitel felvétele! – Hogyan lehet lerövidíteni?

  • Előzetes hitelbírálat: Az előzetes hitelbírálat segítségével előre megtudhatja, hogy jogosult-e jövedelme alapján lakáshitelre, vagy sem. Jó, ha tudja, hogy ez nem hitelígérvény, vagyis a bank nem vállal garanciát arra, hogy a kölcsönt végül meg is kapja. A JTM határozza meg, hogy a jövedelemből legfeljebb mekkora összeget fordíthat hiteltörlesztésre, ami a felvehető kölcsön maximumát is befolyásolja. Lakáshitel esetében a törlesztőrészlet nem lehet magasabb a havi nettó bér 25%-ánál, 500 ezer forintos jövedelem alatt, afölötti jövedelem esetén pedig 30% a korlát. A fix törlesztőrészletet öt és tíz év közötti ideig biztosító lakáshiteleknél pedig 35, illetve 40% a limit. Az 50 és 60%-os limit csak a minimum tíz évig vagy a futamidő végéig fix törlesztőrészletű lakáshitelekre vonatkozik. Jelen esetben a bankok ennél óvatosabbak, így akár alacsonyabb plafont is meghatározhatnak.
  • Bankválasztás: Amennyiben a gyorsaság a legfontosabb, ez alapján kell hitelintézetet választani. Ez persze jelentheti azt, hogy a lakáshitel kamata magasabb lesz 1%-kal. Ez elsőre nem tűnik soknak, de 15-20 éves futamidő alatt ez 1,8-2,4 millió forint pluszt jelenthet. 
  • Hosszabb fizetési határidő: Az adásvételi szerződésben óvatosan kell meghatározni a fizetési határidőt, érdemes 90-120 napot kikötni a fizetésre.
  • Hitelszakértő bevonása: Jelenleg nagy különbségek vannak a banki gyakorlatok között, mind a kamatok, mind az elfogadott jövedelmek, illetve a bírálati idő tekintetében. Egy hitelszakértő tapasztalatból ismeri az egyes pénzintézetek gyakorlatát, így könnyen megtalálja legmegfelelőbb lakáshitelt és bankot.

Néhány tipp ingatlanvásárláshoz!

Sokan vásárolnak lakást napjainkban. Viszonylag kevesen tehetik meg, hogy készpénzből vegyenek ingatlant, így általában hitelt is vesznek fel az emberek. Egy lakáshitel felvétele bonyolultabb a személyi kölcsön felvételénél. A lakáshitelek összehasonlítására kiváló megoldás a Hitelmax lakáshitel kalkulátora. Amellett, hogy egy reális összképet kap a lakáshitel ajánlatokról, rengeteg időt is spórolhat. A kalkulátor használata egyszerű, és semmilyen kötelezettséggel nem jár.  

Először mindenképpen anyagi lehetőségeit érdemes felmérni, illetve vegye számba a támogatásokat is:

  • Babaváró hitel: Kedvezményes hitel, ami önerőként is felhasználható lakásvásárlásnál.
  • Vissza nem térítendő CSOK támogatás: Meglévő gyermek esetén önerőként is elfogadják a bankok.
  • CSOK hitel: Futamidő végéig fix max. 3%-os kamatú lakáshitel, ami július 1-től használt lakás vásárlására is fordítható.
  • Falusi CSOK: Július 1-től elérhető vissza nem térítendő támogatás az úgynevezett preferált településeken. Felhasználható vásárlásra és korszerűsítésre vagy csak korszerűsítésre egyaránt.

 

A fent említett támogatásokra családalapítás, illetve gyermekvállalás esetén lehet jogosult. Egyedülállóként ezeket a kedvezményeket nem veheti igénybe.

Ha a vásárolni kívánt ingatlan egy részét hitelből finanszírozná, akkor minimum 20% önerővel kell rendelkeznie, de jobb, ha 30%-kal tervez. Hogy pontosan mennyi hitelt kaphat a banktól, az függ a lakás forgalmi értékétől, és a jövedelemtől is.

A kamatperiódus hossza nagyon fontos egy lakáshitel felvételénél. Minél rövidebb a kamatperiódus, annál „olcsóbb” egy hitel. Viszont ezek a hitelek kockázatosabbak is. Ha csak azért vesz fel ilyen hitelt, mert havonta nem tud többet kifizetni a törlesztőre, akkor mi lesz, ha a kamatok emelkednek. Hogyan fogja fizetni a törlesztőt?

Minél kockázatosabb hitelt veszel fel, a JTM korlát annál kevésbé hagyja eladósodni. Lakáshitel esetében a törlesztőrészlet nem lehet magasabb a havi nettó bér 25%-ánál, 500 ezer forintos jövedelem alatt, afölötti jövedelem esetén pedig 30% a korlát. A fix törlesztőrészletet öt és tíz év közötti ideig biztosító lakáshiteleknél pedig 35, illetve 40% a limit. Az 50 és 60%-os limit csak a minimum tíz évig vagy a futamidő végéig fix törlesztőrészletű lakáshitelekre vonatkozik. Érdemes legalább 10 éves kamatperiódussal lakáshitelt felvenni, mert ezeknél a havi törlesztő egy évtizedig nem változhat. 

Ha megtudta mennyi kölcsönt kaphat - akár kérhet előzetes hitelbírálatot is - jövedelme alapján, és a vásárolni kívánt lakás elegendő fedezet az önerőn felül, akkor következik a lakáshitel kiválasztása. Mivel itt akár több 10 milliós összegről van szó, a törlesztők között is nagyobb eltérések lehetnek, ezért nem mindegy, hogy melyik hitelintézetet választja.

A lakásvásárlás helyes sorrendje az, ha először a kölcsönt választja ki, majd ez után foglalózza le az ingatlant. Ez azért így logikus, mert fontos, hogy biztosan hitelképes legyen, illetve az adásvételi szerződés tartalmának meg kell felelnie az adott bank elvárásainak is.

 

Ingatlaneladáskor mi után kell adózni?

Az egekbe szökött ingatlanárak az eladóknak kedveznek, viszont a vásárlóknak kevésbé. Nem árt, ha az ingatlaneladó előre tájékozódik arról, hogy milyen költségekkel jár, ha eladja ingatlanját. Ugyanis ingatlaneladáskor is felmerülhetnek költségek. Most elolvashatja, hogy milyen költségei lehetnek egy lakáseladásnak, illetve, hogy ingatlaneladáskor mi után kell adózni.

 

A magas ingatlanárak ellenére, nagyon kelendőek a lakások. Főleg, ha egy jó elhelyezkedésű, kedvező beosztású, jól kiadható ingatlanról van szó, esetleg még Airbnb célra is alkalmas. Nem csak ezek az ingatlanok népszerűek, hanem a főváros külsőbb kerületeiben levő panellakásokra is nagy a kereslet. A magas ingatlanárak az eladóknak kedveznek, viszont az alacsony lakáshitel kamat a vásárlóknak.

Ha ingatlanvásárláshoz lakáshitelre van szüksége, kalkuláljon velünk! Alkalmazza a Hitlmax lakáshitel kalkulátorát. Meg kell adnia adatait, majd a rendszer kilistázza azokat a bankokat, amelyeknél esélye van a lakáshitel felvételére. Fontos tudnia, hogy az űrlap kitöltése semmilyen kötelezettséggel nem jár.

 

Ingatlaneladáskor mi után kell adózni?

Személyi jövedelemadót kell fizetni abban az esetbenha az ingatlant nagyobb összegért ékesíti, mint amennyiért vette. 2014-ben még kedvező áron lehetett lakást vásárolni, 2015-ben már jelezték, hogy élénkülni fog a piac. 2016-ban pedig már nemzetközi szinten is csúcsot döntött a budapesti árnövekedés, ami azóta is tart.

Nemcsak a megkapott összeg számít adókötelesnek, a késedelmi kamat is meg van adóztatva, ha nem jut el a vevőhöz időben a szerződésben szereplő összeg.

Az adóalapot csökkentheti:

Az ingatlan eladásából származó jövedelem úgy számítható ki, hogy a bevételt csökkenteni kell a költségekkel. A bevétel jelenti az ingatlan eladási árát, amiből a jövedelem kiszámításához költségként levonható például a megszerzésre fordított összeg (vételár), az illeték, az ügyvédi díj, az eladással kapcsolatos kiadások (hirdetési díj). Ezen felül az értéknövelő beruházások, így a felújítás, bővítés költségeit is figyelembe lehet venni. A kiadásokat számlával vagy egyéb okirattal kell igazolni, amiket nem kell a bevalláshoz csatolni, de az elévülésig (5 évig) meg kell őrizni.

Ha ajándékba kapott egy ingatlant, akkor a különbözet 73 %-a után kell, csak adózni. A magánszemélyek ingatlanértékesítéséből származó jövedelmét 15%-os adó terheli.

 

Ingatlaneladáskor mi után kell adózni? Mikor lehet adómentes az ingatlaneladás?

Nem kell az ingatlan értékesítésből származó bevételt bevallani, ha a költségek elérik, vagy meghaladják a bevételt, vagy az ingatlan-értékesítés adómentes, illetve ha a tulajdonban tartás időszaka az öt évet eléri. (A 2012-ben vagy azt megelőzően megszerzett ingatlan 2017-es értékesítése esetén már nem keletkezik adóköteles jövedelem.)

A lakáskiadás legnagyobb csapdái

 lakáskiadás buktatói, ingatlan, albérlet

Sokan választják a befektetésként is jól működő lakáskiadást fizetéskiegészítésnek, ugyanis még mindig megéri  ingatlanba fektetni. Cikkünkben hasznos információkkal szolgálunk az ingatlankiadásról, megtudhatja mik a lakáskiadás legnagyobb csapdái. Nagyon körültekintőnek kell lenni, ugyanis egy ingatlankiadás számos veszélyt tartogat, mert sok törvény a bérlőket védi, nem a lakáskiadókat.

Az első és legfontosabb szabály, hogy a bérlő hivatalos okmányokkal (személyi igazolvány, lakcímkártya) igazolja magát. Minden esetben írásos bérleti szerződésre van szükség. A szóbeli megállapodás nem elég, főleg ha a későbbiekben jogi útra terelődik az ügy, ugyanis csak írásban érvényes a jogviszony. Ha van lakásbérleti szerződés a feltételek is egyértelműek, utóbb nem vitathatóak.

 

A lakásbérleti szerződésbe érdemes belefoglalni:

  • szerződés időtartamát
  • bérleti díjat
  • kaukciót
  • szerződésszegés eseteire és a szerződés megszüntetésére vonatkozó információkat
  • bérlemény tárgyát cím és helyrajzi szám szerint
  • ha csak egy ingatlanrészről van szó, akkor azt, hogy ez milyen helyiségek használati jogosultságával jár, valamint a közös használatú helyiségekben található ingóságokat a bérlő igénybe veheti-e
  • ingóságok tételes felsorolása (ha vannak)
  • bérlő ideiglenesen befogadhat-e mást a bérleménybe
  • bérleti díj összegét
  • fizetés idejét és módját

 

Mindenképpen érdemes a bérlőtől kaukciót kérni, mert abból fedezhetőek az esetlegesen bekövetkező károk, illetve az elmaradt bérleti díj. Ha a lakáskiadónak okozott károk meghaladják a kaukció mértékét, a kárért a bérlő teljes vagyonával felel. Ha diákoknak szándékozik kiadni az ingatlant célszerű a szülők szerződésbe vonása, mint készfizető kezes, mert a diákoknak nincs önálló jövedelme.

Egy bérleti szerződés az időtartamát tekintve lehet határozott és határozatlan. Ezt a jogviszonyt bármelyik fél a hónap 15. napjáig a következő hónap végére mondhatja fel. Ha a bérlő nem fizeti a bérleti díjat a tárgyhónap végére szólhat a felmondás. Az előzetes írásbeli felszólítást követő legalább 15 napos felmondási idővel lehet megszüntetni a szerződést. Nem szükséges előzetes felszólítás, ha a kifogásolt magatartás olyan súlyos, hogy a bérbeadótól a szerződés fenntartását nem lehet elvárni. Ebben az esetben a felmondásról való tudomás-szerzéstől számított nyolc napon belül kell közölni. A legcélravezetőbb, ha minden közlés írásban történik személyes kézbesítéssel vagy tértivevényes úton. A szerződés megírása történhet a felek által két tanú jelenlétében, akik ezt aláírásukkal hitelesítik, de jobb, ha ügyvédhez fordulnak annak érdekében, hogy a jogszabályokkal összhangban álló okirat készüljön.

A magánszemélyek által kiadott lakások többsége után nem fizetnek adót, nem úgy, mint a cégek tulajdonában levő lakások után. Általában van egy számlás és számlamentes ár. Nem árt átgondolni az adófizetést, mert könnyen lebukhat az adóhivatalnál, és a bérleti szerződés egyfajta bizonyítékul szolgál, hogy olyan jövedelemhez jutott, ami után nem fizet adót.

A közös költséget abban az esetben szükséges a bérlőnek fizetni, ha tartalmaz energiafogyasztást is, de ekkor is érdemes megbontani. A közüzemi számlák fizetéséről megoszlanak a vélemények, vannak akik saját nevükön hagyják, vannak akik átíratják a bérlők nevére. Az utóbbi megoldás kockázatmentesebb. Ha úgy dönt, hogy saját nevén maradnak az energiaszámlák, bizonyos időközönként érdeklődjön, hogy rendben mennek-e a befizetések, amennyiben nem, intézkedjen. Megoldásként szóba jöhet, hogy a számlák saját címére érkeznek, és havonta szedi be a szükséges összeget. Fontos, hogy a lakás átadásakor közösen rögzítsék az óraállásokat. Az internet és kábel tv szolgáltatást mindenképpen célszerű a bérlő nevére íratni, mert nemfizetés esetén a szolgáltató azt pereli, akinek a nevén van a szolgáltatás. Ha nincsenek fizetve ezek a szolgáltatások hamar ki is kapcsolják őket.

A mai elektronikus világban a bérlőkkel való kommunikáció e-mailben, a fizetés pedig átutalással történik általában. Nem feltétlen indokolt a személyes kontaktus. Viszont, érthető, ha Ön szeretné megnézni milyen állapotban van az ingatlan. A látogatásokat előzetes egyeztetés alapján érdemes megtenni, sőt, akár a szerződésben is rögzíthetnek egy-egy fix időpontot. 

Ha probléma adódik, a bérlőtől minél hamarabb meg kell szabadulni. Néhány napos fizetési késés, esetleg 1-2 havi díj későbbre halasztása elfogadható lehet. Figyeljen oda, hogy a hátralék ne haladja meg a kaukció mértékét, még akkor sem, ha lelakható. Nézzen körül az ingatlanban, hogy nem keletkeztek-e károk, nincsenek-e felhalmozott tartozások. Ha elmarad egy havi díj kifizetése, amelyről Önt előzetesen nem tájékoztatták, érdeklődjön, hogy mi lehet az oka, és ha kell, rögtön intézkedjen. Ha meg kell válnia a bérlőtől, legyen nagyon elővigyázatos. Nagyobb a baj, ha nincs bérleti szerződés. A bérlő akkor is vitathatja a felmondást, ha van szerződés, ami évekig elhúzódó perré is alakulhat. Egyszerűbb megoldás a bérleti szerződést közjegyzői okiratba foglalni, mert az végrehajtható.

Vajon még mindig megéri ingatlanba fektetni a pénzt?

Sokan fektetik pénzüket ingatlanba. A lakáshitel kamatok ilyen alacsonyak még sohasem voltak, mint napjainkban, ezért is éri meg a lakásba fektetőknek az ingatlanvásárlás még hitelfelvétellel is. A legjobb hitelkonstrukció megkereséséhez használja a Hitelmax hitelkalkulátorát, így nem kell személyesen végigjárnia a bankfiókokat, rengeteg időt takaríthat meg. Oldalunkon kedvére válogathat banki partnereink kedvező hitelajánlatai között. Az űrlap kitöltése semmilyen kötelezettséggel nem jár. 

 

Szakértők elmondása szerint még mindig jó befektetésnek bizonyul az ingatlan, de azért legyen óvatos. Az ingatlanirodák szerint az ingatlanbefektetésnek két típusát lehet elkülöníteni:

  • Akik felújításra vásárolnak: A lelakott lakásokat alacsony áron megvásárolják, majd minimális felújítással továbbértékesítik magasabb áron. Ezzel akár akár több millió forintot is nyerhet az eladó. 
  • Akik kiadásra vásárolnak: Az ingatlanokat a kiadási célnak megfelelően választják ki (hosszú távú, rövid távú). 

 

A kettő nem feltétlen zárja ki egymást. Előfordulhat, hogy egy felújított lakást nem sikerül értékesíteni, viszont a bérleti piacon kelendő, így kiadóvá válik.

 

A főváros belső kerületeiben a lakásvásárlók nagy része befektető, ami szintén hozzájárult az ingatlanárak növekedéséhez. Ezekben a kerületekben első sorban a rövid távú lakáskiadók, vásárolnak ingatlant. A bérbeadási piac az Airbnb berobbanásával kapott lendületet 4-6 évvel ezelőtt, ami elképzelhető, hogy csökkenni fog a jövőben. Ennek oka, hogy egyre több belvárosi társasházban tiltakoznak a rövidtávú lakáskiadás ellen, a vele járó kellemetlenségek miatt. Ennek hangot adva szavazzák meg a lakók, hogy rövid távú lakáskiadás céljára ne lehessen társasházukba ingatlant vásárolni.

Ami Budapest külsőbb kerületeit illeti Zuglóban, illetve a XVI. kerületben is egyre több a kiadási céllal vásárolt ingatlan. Ennek oka a jó elhelyezkedés, illetve, hogy a város gyorsan megközelíthető a jó közlekedés miatt. Ezek a területek azok körében népszerűek, akik olcsóbb albérletet szeretnének, nyugodtabb helyen, a városközpont gyors elérésével.

Akik kiadási szándékkal vásárolnak ingatlant, nem csak a használt, hanem új építésű ingatlanokat is keresik. Jelenleg az új építésű ingatlanok közel 40% befektetési céllal kel el. Ezek a vevők gyakran egyszerre több lakást is megszereznek egy társasházban. Egy embernek túl nagy munka ennyi ingatlant kézben tartani, így gyakran szakemberre bízzák. Ma már lehet találni bérbeadásra és üzemeltetésre szakosodott profi ingatlankezelőket, akik csak ezzel foglalkoznak. 

 

Ha a lakáskiadó a profi szolgáltatót választja, a bérleti díj körülbelül 10%-át kell fizetnie nekik:

  • Ők megkeresik a potenciális bérlőket, és meg is szűrik őket előre.
  • Beszedik a bérleti díjat.
  • Kezelik az esetleges fizetési késedelemmel összefüggő jogi problémákat.
  • Intézik a takarítást, a kisebb javításokat.
  • Rendszeres jelentést készítenek a tulajdonos számára.

Hogyan kerülheti el egy lakáshitel felvételekor az eladósodást?

Napjainkban sokan vásárolnak lakást, az alacsony hitelkamatoknak köszönhetően. Kevesen vannak, akik készpénzből meg tudnának vásárolni egy ingatlant, a legtöbb embernek ehhez hitelre van szüksége. Viszont jól meg kell gondolni, nem szabad hirtelen fejest ugrani egy ingatlan megvásárlásába, mert a lakásárak az alacsony hitelkamatokkal szemben, az egekbe szöktek. Sosem voltak még ilyen magas ingatlanárak, mint manapság. Főleg a fővárosban, és környékén, illetve az egyetemvárosokban, valamint a népszerű településeken szaladtak el az árak. Jól meg kell fontolni, hogy milyen paraméterekkel vesz fel egy lakáshitelt, mert hamar eladósodhat, ha könnyelműen választja meg a kölcsönt. Fontos, hogy csak akkora összegű hitelt vegyen fel, amelynek törlesztőrészletét minden hónapban biztonsággal ki tudja fizetni.

 

Abból szokott a legtöbb probléma adódni, hogy nagyobb havi törlesztőrészletet vállalnak be az emberek, mint amennyit fizetni tudnak. Ezt érdemes nagyon komolyan venni, és költségvetést végezni, mert sohase lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. Ha van némi tartaléka, könnyebb helyzetben van, de ha nincs, nagyon fontos, hogy ne vállalja túl magát. Bármikor elveszítheti munkahelyét, vagy tartósan lebetegedhet, vagy bármilyen egyéb probléma történhet, melynek következtében nem tudja fizetni hitele havi részletét. Inkább kisebb törlesztőrészletet vállaljon, amit bármilyen probléma esetén is ki tud fizetni.

Ugyanakkor ez magával vonhatja a következő problémát, amely az, hogy, ha egy nagyobb összegű hitelről beszélünk a törlesztőrészlet akkor lesz kevesebb, ha a futamidő hosszabb, akár 20-30 év is lehet. Ennek hátránya, hogy így viszont milliókkal többet kell a banknak visszafizetni, mint egy rövidebb futamidőnél, melynek oka, hogy a kamatokat hosszabb ideig kell a banknak fizetni.

 

A másik probléma az önerővel szokott lenni. Az önerő, vagyis, hogy mennyi saját pénzzel rendelkezik az adós, nagyon fontos egy lakáshitel esetében. Lakáshiteleknél van egy jogszabály által meghatározott finanszírozási korlát. Ez forint alapú hitelkonstrukciók esetén, a célingatlan forgalmi értékének 80%-a. Persze ez nem azt jelenti, hogy ekkora mértékű hitel felvehető, és ehhez, csak 20% önerő szükséges. A bankok saját finanszírozási aránya általában ennél kisebb mértékű jelzáloghitel felvételét teszi lehetővé, a minimális önerő mértéke is általában több, mint 20%.

Ha valaki nem rendelkezik kellő mértékű önerővel, lehetőség van egy pótfedezet, vagyis egy másik ingatlan bevonására is, vagyis nem egy, hanem két ingatlannal próbálják az önerő mértékét csökkenteni, egészen pontosan nullára redukálni. Így a megvásárolni kívánt ingatlan, illetve a másik bevont ingatlan kerül a hitelügyletbe pótfedezetként. Ebben az esetben viszont fontos tudni, hogy mind a két ingatlan terhelve lesz a hitellel, és nem fizetés esetén, mind a két ingatlan elúszhat. Ha kellő fedezetet nyújt már a saját ingatlan is, a pótfedezetként bevont ingatlan tehermentesíthető. Ebben az esetben nagyon óvatosnak kell lennie, csak akkor vállaljon ekkora kockázatot, ha biztos abban, hogy fizetni tudja a törlesztőrészletet. Nem minden hitelintézet ad kölcsönt ilyen esetekben, de vannak olyan bankok, ahol ez lehetséges, viszont ehhez a jövedelemnek megfelelőnek kell lennie, illetve az ingatlanok értékének is stimmelnie kell.

 

Ha nem érzi 100%-osan biztosnak, hogy havonta fizetni tudja majd a felvenni kívánt lakáshitel törlesztőrészletét, inkább ne vágjon bele a hitelfelvételbe. Érdemes inkább várni, tovább gyűjtögetni az önerőre, és kevesebb hitelt felvenni. Erre kiváló megoldás lehet például a lakástakarékpénztár (LTP), melyet az állam is támogat 30%-kal, de legfeljebb évi 72 ezer forinttal. Ha közeli hozzátartozói nevére is köt LTP-szerződést, ezt meg is sokszorozhatja. A lakástakarékot önerőként is beszámítják a bankok, illetve, ha a lakástakaréknál veszi fel a lakáshitelt, kedvező, fix kamattal kaphatja meg.